Kapcsolat

Általános szerződési feltételek

A jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) a Lirana Kft. (a továbbiakban: „Lirana”) a www.https://dryzone-nedvszivo-varazslap.hu honlapon (a továbbiakban: „Webáruház”) elérhető és megvásárolható árucikkére (a továbbiakban: „termék”) érvényesek és alkalmazandók.

Általános szerződési feltételnek minősül azon szerződési feltétel, amelyet alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.

Figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:78§ (1) bekezdésében foglaltakra, amely szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta, a Lirana az általa a Webáruházban forgalmazott termék megvásárlására vonatkozó szerződés kapcsán alkalmazott általános szerződéses feltételeket a jelen ÁSZF-fel teszi közzé és megismerhetővé, amelynek kifejezett elfogadása a Webáruházban vásárolni szándékozó személyek (a továbbiakban: „Vásárló”) részéről a Webáruházban történő vásárlás (kapcsolódó szerződéskötés) előfeltétele.

A Webáruház használatához szükséges azon technikai tájékoztatást és egyéb információkat, amelyet a jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Webáruházban elérhető egyéb tájékoztatások biztosítják. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az egyéb, kötelezően alkalmazandó normák az irányadók és alkalmazandók. A Lirana semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem veti alá magát. A Webáruház használatával, illetve a regisztrációval a Vásárló elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket, tudomásul veszi és elfogadja az abban foglaltakat.

 

1. A szerződő partner adatai

Név: Lirana Kft.
Székhely: 1021 Budapest, Ötvös János u. 1/B, 2/33
Cégjegyzékszám: 01 09 722408
Adószám: 13178644-2-41
Ügyvezető: Trube k-Borbély Kitti
A Webáruház ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 30 641_3597 
Munkanapokon: 10.00-16.00 óra között,
A Webáruház elektronikus elérhetősége (e-mail cím): info@dryzone-nedvszivo-varazslap.hu

 

2. A Webáruházban történő vásárlás menete, ajánlatküldés

A Vásárló Webáruházban elérhető, megrendelni kívánt termék lényeges tulajdonságairól, vételárának adóval megnövelt teljes összegéről, valamint a szállítás díjáról, időtartamáról és egyéb feltételekről tájékozódhat, amely tájékoztatás a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal együttesen szolgáltatják a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban mindazon információkat, amelyek a Weboldalon történő vásárláshoz szükségesek. A Vásárló a Webáruházban elérhető terméket úgy tudja megvásárolni, hogy kiválasztja a kívánt darabszámot, majd a rendelési adatok megadását követően a megrendelés elküldése gombra kattint.

A vásárlásnak a Vásárló és a Lirana között nem feltétele a Vásárló általi regisztráció, azonban a vásárlás alkalmával a Vásárló által kötelezően szolgáltatandó adatok megadásának hiányában a Vásárlás nem eszközölhető, azaz szerződés a Vásárló és a Lirana között nem jöhet létre. A kötelezően szolgálatátandó adatok köre a Webáruházban, az adatszolgálatásra vonatkozó rovat mellett * jelzéssel és „Kötelező adatok” jelzéssel ellátott. A Vásárló által szolgáltatott adatok megfelelőségéért és valódiságáért a Vásárló kizárólagos felelősséggel tartozik, a Lirana felelőssége e körben kizárt.

A Vásárló az adatbeviteli hibákat a megrendelés során bármikor javítani tudja egészen addíg, míg a megrendelés elküldése feliratú gombra nem kattint. Amennyiben a Vásárló az online megrendelési folyamatot az ott kért adatok megadásával véglegesítette és a „Megrendelés elküldése” gombra rákattintott, akkor megrendelést ad le, mely a Vásárló részéről ajánlatnak minősül. Ezen ajánlat azonban nem jár automatikusan azzal, hogy a Lirana a Vásárló ajánlatát elfogadta (ld. 3. pont).

 

3. Ajánlati kötöttség, visszaigazolás, szerződés létrejötte

Miután a Vásárló elküldte megrendelését, ezt (az ajánlat Lirana-hoz történő megérkezését) legkésőbb 48 (negyvennyolc) órán belül automatikus e-mailben a Lirana visszaigazolja a Vásárlónak, mely automatikus email megerősíti, hogy a Lirana megkapta a Vásárló által elküldött megrendelést. Az automatikus email a Vásárló megrendelésének részleteit is tartalmazza. Ez az automatikus e-mail (tértivevény) nem jelenti a Vásárló megrendelésének elfogadását, hanem csupán arról tájékoztatja a Vásárlót, hogy megrendelése beérkezett a Lirana-hoz. Ajánlatának/megrendelésének Lirana-hoz történő beérkezése a Vásárló részéről ajánlati kötöttséget eredményez (Ptk. 6:64§) azzal, hogy amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül, ajánlatát a szerződés megkötése előtt jogosult visszavonni, amely a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti – ld. ehhez bővebben 5. pontban foglatlakat.

A Lirana a Vásárló ajánlatát (megrendelését) külön elfogadó e-mail útján fogadja el, amely a Lirana részéről a szerződés létrehozásával egyetértő jognyilatkozatnak minősül (Ptk. 6:66§). A szerződés az ajánlat Lirana általi elfogadásáról szóló, a Lirana által a Vásárló részére megküldött külön e-mail Vásárlóhoz történő megérkezésekor jön létre és nem a megrendelés automatikus visszaigazolásáról szóló e-mail (48 órán belüli) megérkezésével. A Vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha ajánlata Lirana-hoz történő megérkezésétől számított legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg az Lirana-tól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt. Ha a Vásárló a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében hibát észlel, azt a visszaigazoló e-mail beérkezését követő 24 (huszonnégy) órán belül jeleznie kell a Lirana webáruház ügyfélszolgálata felé (elektronikus levél útján), a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében. E határidő elteltét követően a megrendelést visszaigazoló e-mailt a Lirana akként tekinti, hogy az abban foglalt adatok maradéktalanul helytállóak és a Vásárló által nem kifogásoltak.

A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a Ptk., az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés – amennyiben a Vásárló a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy – a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és összhangban áll a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseivel. A Vásárló és a Lirana közötti szerződés kizárólag magyar nyelven jöhet létre.

 

4. A megrendelés adatainak tárolása, digitális adattartalom

A megrendelés adatait a Lirana tárolja. Ha a megrendelés adatait a Vásárló nyomtatott formában is meg szeretné kapni, akkor kinyomtathatja az e-mailben megkapott dokumentumként. Miután a Vásárló megadta a Lirana részére az email-címét, a Lirana – a 3. pontban említett, megrendelést visszaigazoló e-mailben – elküldi a Vásárló megrendelésének valamennyi lényeges adatát e-mailben, amelyet szintén kinyomtathat. A félreértések elkerülése érdekében a 3. pont első bekezdésében foglaltakkal összhangban a Lirana ismételten rögzíti, hogy a jelen pontban említett „Megrendelés visszaigazolása”, illetve a Lirana által a megrendelést visszaigazoló e-mail nem minősül a Vásárló által küldött megrendelés Lirana általi elfogadásának, mivel e dokumentumok csak a Vásárló megrendelését (ajánlatát), annak tartalmát, illetve a megrendelés Lirana részére történt kézbesítését igazolják. Az adatkezeléssel összefüggésben ld. 14. pontban foglaltakat.

A Weboldal valamennyi szoftver környezetben és operációs rendszerben futtatható, amelyben html-alapú weboldal megjeleníthető.

A Weboldal működése során esetlegesen, bármely okból felmerülő szoftverhibákért felelősséget nem vállal. Hiba esetén, annak lehető legrövidebb időn belüli elhárítása, illetve a szükséges intézkedések megtétele érdekében a Lirana késedelem nélküli tájékoztatása javasolt (de nem kötelező).

5. Elállási jog

A jelen pontban foglaltak kizárólag azon szakmája, foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy Vásárlóra (Ptk. 8:1§ (1) bek. 3. pont szerinti fogyasztó) vonatkoznak és alkalmazandók, aki a Weboldalon terméket vesz, rendel, ilyen terméket kap, használ, igénybe vesz, valamint a termékkel kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

A Lirana rögzíti és az érintett Vásárlók kifejezetten tudomásul veszik, hogy mindazon természetes személyek, akik a jelen, 5. pontban említett meghatározásnak nem felelnek meg, azaz nem szakmájuk, foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységükön kívül járnak el, illetve a nem természetes személy Vásárlók, nem tartoznak a jelen pontban részletezett szabályok hatálya alá, azaz e személyek esetében a jelen pontban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak. A fentiekben említett Vásárló jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén a./ a terméknek,
b./ több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
c./ több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, a Vásárló vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított 30 (harminc) napon belül (a továbbiakban: „Elállási Időszak”) a szerződéstől indokolás nélkül elállni.
A Vásárlót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

Ha a Vásárló elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postai úton vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Lirana részére az Elállási Időszak alatt. Írásban történő elállás esetén a Vásárló felhasználhatja az ide kattintva elérhető elállási nyilatkozat mintát is.

A Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 5. pontban meghatározottaknak, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a Vásárló a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy a Vásárló nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad. Írásban történő elállás esetén az elállási jog gyakorlását határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Vásárló az erre irányuló nyilatkozatát Elállási Időszak alatt (akár a 30. naptári napon, ideértve az ezen napon történő postai feladást is) elküldi a Lirana-nak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen történő értesítés esetén az e-mail küldésének időpontját veszi figyelembe Lirana a határidő számítás szempontjából. A Vásárlónak az elállási nyilatkozatát tartalmazó levelét ajánlott küldeményként javasolt postára adnia annak érdekében, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a postai feladás dátuma, ezáltal az elállási jog határidőben történő gyakorlása is problémamentesen igazolható legyen.

A Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az Elállási Időszak lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a leírtak szerint a Lirana részére.

A Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Lirana 4.1. pontban feltüntetett címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 30 (harminc) napon belül visszaküldeni a Lirana részére A határidő betartottnak minősül, ha a Vásárló a 30 (harminc ) napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.

A Lirana a termék kiszállítási költségét megtéríti a Vásárlónak, amennyiben az elállás valamennyi, az adott megrendeléssel kiszállított terméket érinti. E körben azonban nem kerülnek megtérítésre azon – a termék kiszállításával összefüggésben felmerült – többletköltségek, amelyek a Lirana által esetlegesen felkínált, legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól a Vásárló döntése alapján történő eltérésből adódnak. A termék visszaküldésének költségét a Vásárló viseli, azt a Lirana a Vásárló részére nem téríti meg. Ha a Vásárló eláll a szerződéstől, a Lirana haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Vásárló által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, amennyiben az elállással érintett termék használtsága a visszajuttatott termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges mértéket nem haladja meg. Az említett mértéket meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért a Vásárló felelősséggel tartozik, amely értékcsökkenést a Lirana a Vásárlóval szemben érvényesít(het)i.

A Lirana jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Vásárló nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Lirana a korábbi időpontot veszi figyelembe. Lirana a visszatérítést banki átutalással teljesíti függetlenül a vásárlás fizetési módjától.

A Vásárlót nem illeti meg az elállási jog:
1. olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Vásárló utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Lirana elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Vásárló személyére szabtak;
2. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza,

  1. lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Vásárló a csomagolást felbontotta,
    4. olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac a Lirana által nem befolyásolható ingadozásától függ;
    5. romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
    6. olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel.

    A visszaküldendő termékhez a Vásárlónak mellékelnie kell a szállítólevelet és lehetőség szerint megjelölendő a visszaküldés oka is. A visszaküldés okának megjelölése, azaz az elállási jog indokolása nem kötelező, így amennyiben a Vásárló nem tünteti fel a visszaküldés okát, az nem jelenti elállási jogának elvesztését, vagy ezen okból bármely kapcsolódó jogának csorbulását. A termék visszaküldése a Vásárló a 1028 Budapest, Kánya utca 8-as címre történhet, a Lirana Kft. székhelyére árut visszaküldeni nincs mód.

Postai úton történő visszaküldés esetén a Vásárlónak jól látható módon fel kell tüntetnie a visszaküldendő termék csomagolásán: „Lirana webáruház”.

Amennyiben a Vásárlónak bármely kérdése merül fel az elállási jogra vonatkozóan, a Lirana ügyfélszolgálatához fordulhat a következő e-mail címen: info@dryzone-nedvszivo-varazslap.hu vagy az alábbi telefonszámon: Tel.: +36 30 641_3597 , illetve postai úton történő megkeresés esetén, az alábbi postacímen: 1028 Budapest, Kánya utca 8. Postai úton történő megkeresés a borítékon szükséges feltüntetni: „Lirana webáruház”.

 

6. Árak és szállítás

Webáruházban a termékek mellett feltüntetett ár Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, magyar forintban értendő, amely az adott termékhez kapcsolódóan a fizetőeszköz nemével (forint), vagy annak rövidítésével (Ft) kerül megjelölésre.
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. (Fgytv.) 14§-ában meghatározott követelményeknek megfelelve a Lirana által megvételre kínált termékek eladási ára (illetve amennyiben jogszabály azt kötelezővé teszi, egységára) a Vásárló által ténylegesen fizetendő árat jelenti, amely magában foglalja a törvényben rögzített általános forgalmi adót és egyéb – jogszabály alapján – kötelezően fizetendő terheket.
A termék vételára nem tartalmazza a szállítási költséget, amely a termék árán felül felmerülő és fizetendő költség (kivéve, amennyiben a Lirana által meghirdetett promóció keretében a termék kiszállítása ingyenesen, a Lirana költségviselése mellett történik, vagy a Lirana a Webáruházban az adott termék kapcsán kifejezetten ettől eltérően nem rendelkezik, amely körülmény a Webáruházban az érintett termékhez kapcsolódóan egyértelműen feltüntetésre kerül).
A termék vételára a megrendelés időpontjában feltüntetett ár. Bármely, a Lirana termékkínálatában forgalmazott és elérhető termék vételára vonatkozásában kizárólag a Webáruházban feltüntetett vételár a kizárólag irányadó és alkalmazandó függetlenül attól, hogy az adott termék esetleg más on-line, vagy egyéb felületen esetlegesen a Webáruházban meghatározottól eltérő vételárral jelenik meg. A Lirana kifejezetten rögzíti, hogy kizárólag a Webáruházban megjelenített adatok tekinthetők hivatalosnak, irányadónak és alkalmazandónak, azaz a Webáruházban megjelenített termékadatokat, ideértve a vételárat is, kell figyelembe venni, bármely eltérésért a Lirana a felelősségét kizárja.

A Vásárló által megvásárolt termék kiszállítás kizárólag Magyarország területén történik. A szállítási határidőkről a mindenkori megrendelési folyamat során a Lirana e-mailben – tájékoztató jelleggel – informálja a Vásárlót. Amennyiben az ott megadott szállítási idő bármely okból nem tartható be, a Lirana e körülményről és a kapcsolódó információkról e-mailben tájékoztatja a Vásárlót.

 

7. Szállítási- és egyéb költségek

A Lirana-nál a megrendelés összegétől függetlenül – amennyiben az adott termék nem képez ez alól kivételt, vagy a vásárlási összeg nagysága miatt a kiszállítás nem ingyenes, általában – bruttó 1 690 Ft csomagküldési átalánydíjat köteles fizetni a Vásárló.

Amennyiben a Vásárlónak a megrendelni kívánt termék kiszállításához a fent meghatározott átalánydíjnál magasabb szállítási díjat szükséges fizetnie, a Lirana a felszámított díjról részletes kimutatást készít és arra a megrendelés előtt felhívja a Vásárló figyelmét.

Amennyiben a Vásárló Webáruházban megrendelt terméket átvételekor fizeti meg.

A termék kézbesítése a Vásárló, vagy általa megbízott harmadik személy által a futártól való átvétellel, illetve az átvételt igazoló dokumentum aláírásával megtörténtnek tekintendő.

Ha a Vásárló sérülést tapasztal a terméken vagy a csomagoláson az átvétel során, a sérülésről a futártól kérnie kell jegyzőkönyv felvételét. Amennyiben az átvételkor láthatóan sérült a csomagolás vagy a termék, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét és megfelelő cseréjét a Lirana díjmentesen biztosítja.

 

8.Szavatosság

8.1. Kellékszavatosság

A Vásárló a Lirana hibás teljesítése esetén a Lirana-val szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. A Lirana hibásan teljesít, ha a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek (Ptk. 6:157§ (1) bek.). A Lirana kellékszavatossága azon termékhibákért áll fenn, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek.
A Vásárló kellékszavatossági igényét közvetlenül a Lirana-val szemben érvényesítheti. A Kellékszavatossági igény a Lirana teljesítésétől (termék kézbesítése – ld. 7. pontban foglaltak) számított 1 (egy) év alatt évülnek el. Amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül (fogyasztói szerződés) a kellékszavatossági igény elvélülési ideje a Lirana teljesítésétől számított 2 (kettő) év. Elévülési idő elteltét követően kellékszavatossági igény nem érvényesíthető.

A Vásárló – választása szerint, kellékszavatossági igénye alapján – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Lirana-nak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a Vásárlónak okozott érdeksérelmet.
A Vásárló a szerződéstől elállhat, ha a Lirana a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének – a termék tulajdonságaira és a Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Vásárló az általa választott kellékszavatossági jogáról egy másikra áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Lirana adott okot. A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után késedelem nélkül közölni a Lirana-val a jelen ÁSZF-ben meghatározott valamely közlési módon. Amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül, a hiba felfedezésétől számított 2 (kettő) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni.
Amennyiben a Vásárló egyben fogyasztónak is minősül, ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő 6 (hat) hónapon belül a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen, illetve, ha e vélelem megdöntésre kerül.

Ha a Vásárló szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek (hibás teljesítési vélelem – Ptk. 6:158§).

8.2. Termékszavatosság

A jelen fejezetben említett, termékszavatosságot szabályozó rendelkezések a Vásárlóra kizárólag és kifejezetten azon esetben vonatkoznak, amennyiben a Vásárló a Ptk. jelen ÁSZF-ben hivatkozott vonatkozó rendelkezései alapján fogyasztónak minősül.

A termék hibája esetén a Vásárló – választása szerint – a 8.1. pontban meghatározott jogot vagy a termék gyártójával szemben termékszavatossági igényt érvényesíthet. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A Vásárlót nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyidejűleg, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Vásárló a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel, illetve a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal összhangban, a gyártóval szemben érvényesítheti. Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül a Vásárló érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – kicserélését kérheti, azaz pénz visszatérítésére, árleszállításra és elállásra nincs mód, tekintettel azon tényre, hogy a gyártó és a Vásárló között nem jött létre szerződéses jogviszony. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania. Termékszavatossági igényét a Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított 2 (kettő) éven belül érvényesítheti. E határidő eltelte jogvesztéssel jár, azaz annak elmulasztása esetén termékszavatossági igény nem érvényesíthető. A Vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított 2 (kettő) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Vásárló a felelős. A Vásárló a termékszavatossági igényét a termék gyártójával, illetve figyelemmel a Ptk. 6:168§ (2) bekezdésében foglaltakra, a termék forgalmazójával (Lirana) szemben érvényesítheti. A gyártó, forgalmazó (Lirana) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak, forgalmazónak (Lirana) a termékszavatosság alapján fennálló felelősség alóli mentesüléshez elegendő a fent meghatározott okok közül egy okot bizonyítania.

 

9. Jótállás

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kormányrendelet”), valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: „NGM rendelet”) tartalmaz előírásokat. A Kormányrendelet és NGM rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói – azaz a vállalkozás és fogyasztónak minősülő Vásárló között létrejött – szerződés keretében értékesített és a Kormányrendelet mellékletében tételesen felsorolt termékekre vonatkozik.

A Lirana a Kormányrendelet mellékletében meghatározott tartós fogyasztási cikkek körébe tartozó termékek vonatkozásában, a fogyasztónak minősülő Vásárlók esetében, a Kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint vállal (kötelező) jótállást, amelynek megfelelően a jelen fejezetben foglaltak kizárólag a Ptk. szerint fogyasztónak minősülő Vásárlók esetében irányadók és alkalmazandók.

A Lirana által vállalt jótállás időtartama alapesetben:
1. 10 000,-Ft-ot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 (egy) év,
2. 100 000,-Ft-ot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 (kettő) év,
3. 250.000,-Ft eladási ár felett 3 (három) év.

A jótállás fent meghatározott időtartamától eltérés a Lirana egyoldalú döntése alapján lehetséges azzal, hogy a Kormányrendelet 1§ (5) bekezdésében foglaltakkal összhangban, amely a jogszabálytól való eltérést a fogyasztó hátrányára tiltja, az eltérés csak a fogyasztónak minősülő Vásárló javára történhet (azaz, a fogyasztónak minősülő Vásárló számára kedvezőbb feltételekkel történő jótállás biztosítása), amely körülményt, annak fennállása esetén a Lirana a Weboldalon minden esetben az érintett termék vonatkozásában egyértelműen és világosan feltüntet.
A Lirana fenntartja magának a jogot továbbá, hogy a jelen fejezetben foglalt, valamint a vonatkozó jogszabályi rendelkezések által kötelezően előírt, jótállással összefüggő szabályoktól kifejezetten a fogyasztónak minősülő Vásárlók javára – bármely megkülönböztetés nélkül – eltérjen.

A jótállás kezdő időpontja a termék Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Lirana vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amely joggyakorlásnak azonban nem feltétele a jótállással érintett fogyasztási cikk felbontott csomagolásának Vásárló általi visszaszolgáltatása.
Lirana a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor bocsátja a Vásárló rendelkezésére, amikor a fogyasztónak minősülő Vásárló a terméket átveszi. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának esetleges elmaradása esetén a Lirana és a Vásárló közötti szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Vásárló a Lirana számára bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.

A Lirana mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett, így például, ha a hibát

– szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Lirana, vagy annak megbízottja végezte el, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza);

– rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása;

– helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás;

– elemi kár, természeti csapás okozta.

Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló a Ptk. 6:173§ (2) bekezdése alapján:

– elsősorban, választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Lirana-nak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a fogyasztónak minősülő Vásárlónak okozott érdeksérelmet.

– ha a Lirana a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak minősülő Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a fogyasztónak minősülő Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Lirana költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Vásárló a kijavítás iránti igényét – választása szerint – a Lirana székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti (ezen igény közvetlen érvényesítése mindazonáltal a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál, vagy a Lirana üzleteiben javasolt) A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerül beépítésre.

Amennyiben a Lirana a Vásárló kicserélés iránti igényét teljesíti, a jótállási jegyen feltüntetésre került a kicserélés ténye és időpontja.

Ha a jótállási időtartam alatt a jótállással érintett termék első alkalommal történő javítása során a Lirana részéről megállapítást nyer, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Lirana a terméket 8 (nyolc) napon belül kicseréli. Ha a termék cseréjére nincs lehetőség, a Lirana a Vásárló által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat 8 (nyolc) napon belül a fogyasztó részére visszatéríti. Ha a jótállási időtartam alatt a termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását és nem kívánja a terméket a Lirana költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Lirana a terméket nyolc napon belül kicseréli. Ha a termék kicserélésére nincs lehetőség, a Lirana a Vásárló által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat 8 (nyolc) napon belül a Vásárló részére visszatéríti. Amennyiben a termék kijavításra a kijavítási igény Lirana részére való közlésétől számított 30. (harmincadik) napig nem kerül sor, – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában – a Lirana a terméket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő 8 (nyolc) napon belül kicseréli. Ha a termék cseréjére nincs lehetőség, a Lirana a Vásárló által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő 8 (nyolc) napon belül a Vásárló részére visszatéríti.

A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Lirana-t terhelik. A Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen.

A Vásárló a Webáruházban Lirana által forgalmazott termékekre vonatkozó szavatossági vagy jótállási igényérvényesítése személyesen, a jelen ÁSZF-ben foglalt szabályokkal összhangban, vagy postai megkeresés esetén a Lirana alábbiakban meghatározott postacímén, illetve elektronikus úton (e-mailen), illetve telefonon történhet, az alábbi elérhetőségeken:

E-mail: info@dryzone-nedvszivo-varazslap.hu
Telefon: +36 30 641_3597  

A telefonos ügyfélszolgálat ügyfélfogadási ideje: Hétfőtől – Péntekig: 10:00 és 16:00 óra között; Szombaton: 8:00 és 16:00 óra között.
Postacím: 1028 Budapest, Kánya utca 8.
Postai úton történő megkeresés esetén a postai küldeményen (borítékon) feltüntetendő: „Lirana webáruház”

A termékre vonatkozó jótállási feltételekről a Vásárló a termékhez mellékelt dokumentumokból is tájékozódhat. Ha bármely okból nem rendelkezik a Vásárló ezekkel a dokumentumokkal, akkor a jelen pontban foglalt elérhetőségeken és módon fordulhat bővebb információért a Lirana-hoz.

 

10. Tulajdonjog fenntartása

A termék teljes vételárának maradéktalan megfizetésig a termék a Lirana tulajdonát képezi. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból –a Vásárló birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Lirana irányában mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

 

11. Fizetés, esedékesség, késedelmes fizetés, számlázás

A termék vételárának megfizetése utánvéttel történhez. A Lirana fenntartja magának a jogot, hogy egyes esetekben bizonyos fizetési módokat kizárjon, illetve előzetesen teljesítendő pénzügyi teljesítést (előre utalást) kérjen, amelyre vonatkozó információt a Weboldalon előzetesen közöl a Vásárlóval.

A Lirana a vásárláskor minden esetben számlát, illetve számlával egy tekintet alá eső okiratot állít ki, amelyről szóló adatot a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv.-ben foglaltakkal összhangban szolgáltatja az adó- és vámhatóság felé. A Vásárló által a vásárlás során történt bármely valótlan adatszolgáltatásból eredő jogkövetkezményekért a Lirana – a jelen ÁSZF 2. pontjában foglaltakkal összhangban – felelősségét kizárja.

 

12. Kapcsolatfelvétel

A Vásárló kérdés vagy panasz esetén a Lirana a 9. pontban említett elérhetőségeken áll a Vásárlók rendelkezésére.

 

13. Jogérvényesítési lehetőségek

13.1. Panaszügyintézés

A Vásárló a termékkel vagy a Lirana tevékenységével kapcsolatos vásárlói/fogyasztói panaszait a 9. pontban megadott elérhetőségeken terjesztheti elő.

A Lirana a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. Minden egyéb esetben a Lirana az írásbeli panaszra vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint jár el.

A telefonon, vagy más hírközlési eszköz útján rögzített panaszt a Lirana egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.
A Lirana a hozzá írásban érkezett panaszt 30 (harminc) napon belül érdemben megválaszolja, azaz ezen határidőn belül a vásárlói panaszra adott válasz postai továbbítása iránt (feladás) intézkedik.
A panasz elutasítása esetén a Lirana az elutasítás indokáról, valamint arról, hogy a Vásárló a panasz jellegétől függően mely hatóság, vagy békéltető testület eljárást kezdeményezheti, tájékoztatja a Vásárlót. Amennyiben a Vásárló a Ptk. alapján fogyasztónak minősül, a tájékoztatás tartalmazza továbbá az illetékes hatóság, illetve a Vásárló lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatás arra is kiterjed, hogy a Lirana a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

13.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben a Lirana és a Vásárló között esetlegesen fennálló jogvita a Lirana-val folytatott tárgyalások során nem rendeződik, a Vásárló bírósági eljárást kezdeményezhet, továbbá – amennyiben a Vásárló a Ptk. értelmében fogyasztónak minősül – fogyasztói jogvita esetén panaszt tehet a fogyasztóvédelmi hatóságnál, illetve a Vásárló belföldi lakhelye és tartózkodási helye szerinti békéltető testületnél eljárást kezdeményezhet. A fogyasztónak minősülő Vásárló lakhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a Lirana székhelye alapítja meg, amely szerint az illetékes békéltető testület adatai az alábbiak:

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület (Pest Megyei Békéltető Testület)
1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25. IV/2.
Telefon/Fax: (+36-1) 269-0703
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Levelezési cím:
Pest Megyei Békéltető Testület
1364 Budapest, Pf.:81

A Lirana a békéltető testületi eljárásban fennálló együttműködési kötelezettség alapján a békéltető testület által megküldött értesítés részére történt kézbesítésétől számított 8 (nyolc) napon belül írásban nyilatkozik a fogyasztónak minősülő Vásárló igényének jogosságát és az ügy körülményeit, valamint a békéltető testület döntésének kötelezésként történő elfogadását illetően, amely nyilatkozatában megjelöli az állításait alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait, valamint csatolja azokat az okiratokat, amelyek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.

A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának kivételével a Lirana a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani köteles. Amennyiben a Lirana székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a Lirana együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

A leírtakon felül a Lirana tájékoztatja a Vásárlókat, hogy az Európai Parlament és Tanács fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló 524/2013/EU rendeletével létrehozta az ún. online vitarendezési platformot. E platform célja, hogy elősegítse a fogyasztók és kereskedők közötti jogviták független, pártatlan, átlátható, eredményes, gyors és méltányos, bírósági eljáráson kívüli online rendezését.

Annak érdekében, hogy a fogyasztók széles köre előtt ismert legyen az online vitarendezési platform létezése, az Unióban letelepedett és online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőknek a weboldalukon a platformra vezető elektronikus linket kell elhelyezniük.

Az online vitarendezési platform egyablakos ügyintézési pontként működik azon fogyasztók és kereskedők számára, akik a fent hivatkozott EU rendelet hatálya alá tartozó jogvitáikat bírósági eljáráson kívül kívánják rendezni. Az online vitarendezési platform egy interaktív weboldal, amely elektronikus úton és díjmentesen elérhető az Unió intézményeinek valamennyi hivatalos nyelvén, így magyarul is. Az online vitarendezési platform (OVR platform) elektronikus linkje http://ec.europa.eu/odr

Online vitarendezési platform elektronikus linkje

 

14. Adatvédelem

Adatvédelmi előírásainkat a következő link megnyitásával érheti el: https://dryzone-nedvszivo-varazslap.hu/adatvedelmi-nyilatkozat/

 

15. Az Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása

A Lirana fenntartja a jogot a jelen ÁSZF rendelkezéseinek – egyebekben a vonatkozó jogszabályokkal, valamint egyéb kötelezően alkalmazandó normákkal összhangban álló módon történő – bármely időpontban végrehajtott egyoldalú módosítására azzal, hogy a módosított rendelkezések a hatályba lépést követően leadott megrendelésekre alkalmazandók.
A Lirana fenntartja a jogot továbbá, hogy egyoldalú döntésével – egyebekben a vonatkozó jogszabályokkal, valamint egyéb kötelezően alkalmazandó normákkal összhangban álló módon – bármely időpontban, bármilyen módosítást hajtson végre a Webáruházon (külső megjelenés, tartalmi elemek, stb.), illetve, hogy a Webáruházat más domain név alá helyezze át.

Ez a weboldal is sütiket használ.
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési szabályzatunkat és a sütik használatának részletes leírását.